DaeJae - Várak a homokban 2. rész (utolsó rész)

23-22

Vasárnap reggel volt és az eső zuhogott, de Youngjae kint tartotta a hideget azzal, hogy közelebb bújt Daehyun mellkasához, az orrát pedig a nyaka és válla közötti helyre fúrta, összegömbölyítve az ökleit csúsztatta be barátja felsője alá. Érezte, ahogy az idősebb fiú a hajába mosolygott és a halk kuncogást feltörni a mellkasából.

- Jó reggelt, hercegnő – köszönt neki halkan Daehyun. Youngjae olyan durván forgatta meg a szemeit, hogy majdnem eltűntek a koponyájában örökre, majd puha csókot hintett a nyakára.

- Jó reggelt, idióta – válaszolta, ahogy Daehyun ölelése szorosabbá vált körülötte. A „hercegnő” becenév régen jött létre, mikor még mindketten főiskolások voltak, egy zavarba ejtő találkozással egy bogárral a zuhany alatt, a közös szobájukban a kollégiumban; Youngjae próbálta lerázni magáról a megalázó nevet, de nyilvánvalóan Daehyun viccesnek tartotta, a becenév pedig megmaradt.

Az ágyban maradtak még pihenni, az eső az ablakon kopogott és ez emlékeztette őket a kinti világra, amikor még mindketten túl elfogultak voltak a saját kis meleg buborékukban. Youngjae szerette az ilyen reggeleket, amikor még mindketten túl lusták és szerelmesek voltak kikelni az ágyból.

- Hé – szólalt meg hirtelen Daehyun. – Emlékszel, amikor kirándulni mentünk és te azért sírtál, mert hiányzott az ágyad?

Youngjae bólintott; hogyan is felejthetné el? Akkor vette észre először, hogy az érzései Daehyun iránt egy kicsit több, mint puszta barátság.

-  Tíz évesek voltunk, nem? – tűnődött hangosan, összeráncolt szemöldökkel, mintha valódi erőfeszítésekbe telne emlékeznie. – Borzasztó rég volt.

- Tizenhárom évvel ezelőtt – mondta Daehyun tárgyilagosan. Hallgatott egy kicsit – Youngjae Daehyun egyenletes levegővételének ritmusára figyelt, érezte az emelkedő és süllyedő mellkasát az ujjai alatt. Érezte a szívdobogását, ami a megfelelő tempójában dobogott. Mosolygott; olyan régóta voltak együtt, hogy a szívverésük már egy ütemben vert.

- Tizenhárom éve és még mindig szerelmesen – mondta halkan. Daehyun szíve egy pillanatra megállt, majd fel is gyorsult, kalapálni kezdett újból a mellkasa. Youngjae felnézett rá és az ajkaik találkoztak; ártatlanul és édesen kezdődött, de aztán Daehyun megharapta az alsó ajkát, Youngjae pedig zihálni kezdett. Daehyun elégedetten elmosolyodott, aztán végighúzta száját az állkapcsán, mire a fiatalabb enyhén megremegett.

- D-Dae – fújta ki a levegőt, ahogy a barátja szívogatni kezdte a nyakát, piros foltokat hagyva a bőrén. Az idősebb csupán morgott valamit válaszként, mire Youngjae felnyöszörgött. Feladta – Daehyun soha nem az a fajta volt, aki valamit befejezetlenül hagyott, főleg akkor nem, mikor Youngjae volt az a bizonyos dolog.

- Jobb, ha később csinálsz nekem reggelit – motyogta az orra alatt, amikor Daehyun mozogni kezdett rajta, azonban az ajkai soha nem hagyták el a nyakát. Halkan kuncogott, és Daehyun bólintott.

- Amit csak akarsz, Jae.

26-25

- Mi? Mi az? Csak mondd el! – nyafogott Youngjae, a karjait kinyújtotta maga előtt, ahogy pislogott a fekete ruhadarab alól, ami a szemét fedte. Érezte Daehyun kezeit a hátán és hallott egy ajtónyitódást, majd csukódást. Szellő csapódott neki és megborzongott; hideg volt júliushoz képest és ez nem tetszett neki.

Daehyun kezei eltűntek, ő pedig megbotlott, furcsán érezte magát egyedül a sötétben. Hallott valami csoszogó hangot, ami olyan volt, mint a… homok?

- Oké, most már leszedheted – mondta Daehyun valahonnan előtte. Youngjae kioldotta a csomót és leszedte a ruhadarabot, zavartan pislogott körbe, mielőtt kiengedett egy halk sikkantást.

- Ez a hely még létezik? – Csodálkozva nézett körül az óvodai udvarban, amiben ő és Daehyun annyi éven keresztül játszottak. Még minden a helyén volt; a homokozó, amiben éppen álltak, a hinta és a csúszdák. Daehyun lenézett, lábával beletúrt a homokba. Youngjae kezdett gyanakodni. – Miért vagyunk itt?

Az idősebb megköszörülte a torkát és felnézett rá a frufruja alól, a szemei ragyogóan csillogtak. – Azért vagyunk itt, mert már régóta megakartam ezt tenni – kezdte lassan és akkor Youngjae lefagyott. – Itt találkoztunk, emlékszel? Megütöttem a fejedet az uzsonnás dobozommal – kuncogott Daehyun, Youngjae pedig bólintott, egy lágy mosoly jelent meg ajkain.

- Igen, emlékszem.

Daehyun vett egy mély lélegzetet, majd egyenesen barátja szemeibe nézett. – Akkoriban nem tudtam, de ennek ellenére nagyon hülye dolog volt ez tőlem, viszont valószínűleg ez volt a legjobb dolog, amit tettem az életemben.

Youngjae a szemöldökét ráncolta. Ő nem boldogan emlékezett vissza az uzsonnás dobozra; fémből volt és nagyon fájt neki, de úgy tűnt, hogy Daehyun most van a beszéde közepén, sejtette, hogy mi következik ezután, úgyhogy nem mondott semmit.

- Most már tudom – folytatta Daehyun egy nosztalgikus mosollyal. – Most már tudom, hogy ez a cselekedet volt az a bizonyos mérföldkő az életemben. Adott nekem egy barátot, egy partnert, egy zsenit, akiről lemásolhattam a házit. – Ez mindkettejüket megnevettette egy pillanatra, ám Daehyun hamar abbahagyta, így Youngjae is alkalmazkodott, látta a kedvességet és a sebezhetőséget Daehyun szemeiben. Kinyújtotta a kezét, mire Daehyun megfogta azt és kissé meg is szorította.

- Téged adott nekem, Youngjae – mondta lágyan, Youngjae-nek pedig könnyek gyűltek a szemébe. – És ez volt a legszebb ajándék, amit egész életemben kaptam.

Az idősebb vett egy mély lélegzetet, majd letérdelt a homokban, benyúlva a zsebébe húzott ki onnan egy aprócska, fekete dobozt. Youngjae elfelejtette, hogyan kell lélegezni.

- Szóval… – Daehyun felnézett rá, Youngjae-ből pedig kibukott egy ziháló nevetés és az első könnycseppek. Daehyun kinyitotta dobozt, ami felfedett egy egyszerű arany gyűrűt vidáman megcsillanni a fényben. – Yoo Youngjae. – Egy széles mosoly terült el az idősebb arcán, ahogy az emlegetett nagyot nyelt. – Hozzám jössz?

Youngjae-nek soha nem volt szívrohama és nem most volt az ideje kitalálnia, hogy milyen érzés, úgyhogy kényszerítette magát, hogy vegyen néhány mély lélegzetet, mielőtt bólogatott – a feje olyan nehéz volt, hogy majdnem leesett.

- Igen. – Végül sikerült kimondania nagy küzdelmek árán. – Természetesen.

A lábai elárulták, mert térddel lesüllyedt a homokba, kezét tenyérrel lefele tartva, így Daehyun könnyen fel tudta húzni az ujjára a gyűrűt. Tökéletesen illett rá és Youngjae karjait barátja – nem, a vőlegénye – köré fonta, szorosan megölelve, majd nevetve, mikor mindketten eldőltek a homokban.

Huszonkét év telt el, mióta először találkoztak és most még mindig itt ültek a homokozóban, várakat építve a homokban, közben egymás kezét fogva. Csak ezúttal valami más volt – az arany csillogása ígéretnek tűnt, még ha évek is telnek el és idősebbek lesznek, ők akkor is kicsi gyerekek maradnak, akik a homokozóban játszanak. 

Eredeti angol rész: http://www.asianfanfics.com/story/view/594486/2/abc-it-s-as-easy-as-123-drabble-bap-daehyun-youngjae-daejae