tetszeni fog. :3
(Próbálok visszarázódni az írásba, hamarosan hozom a rég frissített történeteim, csak egy picit várjatok még. ❤︎)
Szereplők: Mark (NCT) és Virág (OC)
Páros: Virk❤︎
Műfaj: fluff
Szavak száma: 1147
- Úgy izgulok – kezdtem megint a nap folyamán már sokadjára elnyöszörgött mondatom. – Pedig már találkoztam a szüleiddel – sóhajtoztam.
- Virág – nézett rám gyöngéden, közben kezemért nyúlt, hogy aztán övébe zárva cirógassa az ujjaimat. Összezárt kezeinkről elszakítva a tekintetem néztem fel az ő barna szemeibe, amik mint mindig, most is tömény szeretetről árulkodtak. – Csak légy önmagad. Viselkedj úgy, mintha a barátaim előtt lennél, sőt. A saját családod előtt, hiszen ők is nagyjából ugyanolyak; anya iszonyúan boldog, hogy te itt vagy... nekem és ezáltal nekik is – mosolyodott el kedvesen, majd tarkómhoz nyúlva vont egy egészen parányit magához közelebb, hogy egy forró puszit nyomjon a szemhéjamra. Valamiért imádott olyan részeimre puszit adni, amikhez más még csak hozzá se nagyon érne. És én is szerettem az ilyen édes puszikat, mert különlegesnek éreztem utána magam. Nagyon különlegesnek. Csakis Mark miatt, mert ő volt az, aki olyan világba vitt el, amit azelőtt elképzelni sem tudtam. Egy csodálatos, varázslatokkal, de még inkább szeretettel teli világba, amit mi uraltunk. Ő volt a herceg és én a hercegnője. – Hé, nézd, már itt is vagyunk – mutatott ki a kis ablakon mosolyogva Kanadára, amit beborított a hó.
***
- Várj, várj! – állítottam meg Markot hirtelen a kabátjának ujjánál fogva, mielőtt beléptünk volna a házba. Ő türelmesen fordult vissza hozzám, én pedig szótlanul nézve fel rá álltam egy ideig, majd mondhatni egyszerre mozdulva nyúltam én a nyakához, ő pedig a derekamért. Hosszú másodpercekig öleltem, mélyen magamba szívva az illatát, amit sosem akartam elfeledni. Lehunytam egy pillanatra a szemem, közben hátrébb húzódva tőle, s ő édesen elmosolyodva tűrt ki egy hosszú tincset az arcomból, hogy aztán lehajolva hozzám végre az ajkaimra csókoljon. Elégedetten szusszantottam, karjaimat még inkább a hatalmas sálja köré tekerve, és éreztem, hogy elveszek. Nem tartott sokáig, talán ha pár pillanat volt, azonban mégis megtelt a szívem melegséggel. S ugyan elhúzódott, aprócska kezei arcomat simogatták még, én pedig nem éreztem a téli fagyot a szerelemtől. Kezeit leengedve rámosolyogtam, majd bólintottam, ezzel jelezve, hogy bemehetünk most már. Ő pedig csak az ajtót kitárva nézett rám. - Hercegnőm - kacsintott rám, kezével befelé mutatva, én pedig felnevetve léptem be a házba, Markkal a nyomomban.
A szöszi rögtön hangosan elkiáltotta magát, amire egy női sikkantás volt elsőként a reakció, azt követően pedig már fel is bukkant az édesanya előttünk. - Minhyung! - Csak ennyire telt tőle, inkább a fia nyakába vetette magát, az pedig kuncogva szorította magához a nőt. - Jaj, kisfiam de megnőttél! És a hajad is annyira durva a fekete után - simogatta meg a szétálló szőke tincseket, amit a fiú csak nevetgélve, tarkóját vakargatva tűrt.
- Változni kell – vonta meg végül a vállát, majd ellépett az anyjától, hogy az éppen érkező apjához menjen.
- Virág, kedvesem! - vett ezúttal engem célba a nő, majd aranyosan megölelgetett. - Még mindig olyan gyönyörű a hajad - simított végig az egész hosszán, amit mosolyogva köszöntem meg. - Most már a hajszínetek is egyezik, nem csak az érzelmeitek egymás iránt - mosolygott ránk, mire Mark mélyen elpirulva hagyta, hogy az édesapja megpaskolja a vállát. - Na, menjetek lepakolni, aztán van vacsi is, ha éhesek vagytok.
- Én nagyon - szólaltam meg rögvest, mert órák óta nem ettünk már semmit.
- Akkor siessünk - nyúlt a kezemért Mark, majd már húzott is maga után a szobájába, ahova amint beléptünk, én már szaladtam is, hogy az ágyra ugorjak. Nem volt hatalmas egy bútor, de elfértünk rajta ketten.
- Éreztem, hogy ez lesz – forgatta meg a szemeit mosolyogva a szöszi, majd szép komótosan letette a cuccokat és már nyitotta volna ki a bőröndjét, amikor rászóltam.
- Komolyan most akarsz elkezdeni kipakolni? Cica, gyere már ide! - nyújtottam ki felé a karom, hogy odahívjam. Egy csomót repültünk és akkor ez nem akar fetrengeni egy kicsit. Hangosan szusszantott egyet, de azért odajött hozzám, óvatosan leülve a szélére, onnan nézve le rám. Unottan néztem fel rám, mert már nem tudtam elhinni ezt a fiút. Hirtelen fogtam meg a karját, majd magamra rántottam, lábaimmal azonnal közrefogva, hogy ne tudjon szabadulni.
- M-Megfulladok - nyöszörögte a karjaim között, míg sajátjaival próbálta valamennyire megtartani magát, hogy ne nehezedjen rám teljes testsúlyával, de nem igazán ment neki, mert nem hagytam. - Ketten halunk meg, azt hiszem – pillantott le rám felnevetve, közben alkarjaira támaszkodva, hogy aztán egy pillekönnyű puszit hintsen az orrom hegyére. Én meg csak pislogtam, teljesen el is feledkezve arról, hogy továbbra is szorítsam magamhoz a pasim. Ujjbegyei finoman érintették az arcomat, Mark pedig szeretetteljesen mosolygott rám. Annyira szeretem ezt a fiút. - Menjünk le enni, jó? - Megnémulva bólogattam, hagyva hogy lemásszon rólam, s ezúttal ő nyújtotta felém a kezét, hogy felállítson az ágyból. Egy pillanat alatt tértem vissza a furcsa rózsaszín ködből, amibe az előbb belezuhantam, és újra a régi voltam. Vigyorogva fogtam meg a szöszke kezét, együtt ülve le vele az asztalhoz.
***
- Úristen! Nem hiszem el! - sikítottam fel, amint kibontottam az ajándékot és kipottyant belőle egy összehajtogatott, lila kezeslábas, ami ráadásul unikornis volt! - Ezt honnan, vagy hogyan szereztétek? - néztem körbe a hiányos, de azért majdnem teljes családon fülig érő szájjal.
- Az angyalka mindent tud - nézett a karácsonyfára Mark egy sejtelmes mosollyal az arcán, én pedig rögtön tudtam, hogy ő szerezte meg. Gyorsan felugrottam, hogy megöleljem a szülőket, aztán már izgatottan szaladtam is be a szobába, hogy felvegyem. Épp hogy kimásztam a nadrágomból, már a felsőmet is ledobtam, amikor nyílt az ajtó és belépett rajta a szöszi. Láttam, hogy rögvest lefagyott, amint meglátott immár fehérneműben állva, én pedig elégedetten elmosolyodtam.
- Akarsz valamit, Cica? - néztem rá sejtelmesen, alsó ajkamat beharapva, elindulva felé, közben olykor lesütve a szemem. Hatalmasat nyelt, ahogy eléértem, s habár elpirulva, de végignézett rajtam. Tisztában voltam vele, hogy nem tud hova menni, mert már az ajtónak támaszkodott, ő mégis teljesen nekisimult a fának, mintha lenne még hátrább.
- Kint várnak a szüleim... - nyögte ki aztán egy újabb nagy nyelés után. Kezeivel remegve nyúlt a csípőmhöz, hogy megpróbáljon eltolni, amit ugyan hagytam neki, de karjaimat nyaka köré fontam, ő pedig egy szenvedő nyüszítést hallatott.
- Nem akarsz engem? - biggyesztettem le a szám, szemeibe nézve, szomorúságot színlelve, ami azért valamilyen szinten mégsem volt színlelés.
- Hercegnő - szusszantott megint egyet, lehunyva a szemeit, közben magához ölelve, jó szorosan. - Te is tudod, hogy az életem vagy. Imádom minden egyes porcikád, a lábujjadtól az összes hajszáladig mindenedet. Képes vagyok leélni veled az életem, de... - cirógatta meg az arcom mosolyogva. - Anyáék kint vannak és arra várnak, hogy kimenj, és megmutasd nekik az édes unikornisodat.
- Mark - néztem fel rá meghatottan, majdnem a könnyeimmel együtt, úgy bújtam szorosan a nyakába, ahol látszott az a lila foltocska, amit még három nappal ezelőtt csináltam neki. - Úgy szeretlek!
- Good thing, babe~ Na, gyere, vedd fel ezt az unikornist – tolt el magától, és segített felvenni a ruhát, ami a világ legédesebb dolga volt egy szöszivel az oldalán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése