WooGyu - Request

Sziasztok! :3 Megint csak egyik barátnőmnek írtam szülinapjára egy tényleg rövid yaoit és igazából nem úgy sült el, ahogy én terveztem, de azért mégiscsak megszenvedtem vele, így kiteszem.

Ajánlom hozzá: INFINITE - Request

Szereplők: WooHyun és SungGyu (INFINITE)
Műfaj: fluff (ez volt a kikötés, de hát nekem ez nagyon nem megy xD)
Figyelmeztetések: yaoi

Kis érdekességként elmondom, hogy melyik számokat gondoltam ki egyes részeknél. Nagyrészt azokat is hallgattam írás közben, plusz még pár számot, amikben nem ők énekeltek.

Az első jelenetben Kim SungKyu - 60Sec c. számát énekli. Amikor pedig Woohyun egyik kedvenc számát említem, akkor John Legend - All of Me megy a háttérben. Sunggyu "vallomása" pedig Kim SungKyu - My Heart is Like a Star Immortal Song-os szerepléséből.

A vörösesbarna hajú fiú hangja betöltötte az egész sátrat, énekével mindenkiből csodálatot és olyan érzéseket kiváltva, amitől legszívesebben sírtak volna. Kim Sunggyu hangja nem eviláginak mondható volt, talán pontosan ezért lett belőle énekes; hogy az egész világ hallhassa utánozhatatlan hangját. Olyan kivételes emberek közé tartozott a fiú, akikre az emberek felnéztek. Sunggyu úgy robbant be a médiába évekkel ezelőtt, amit senki nem tudott szó nélkül hagyni. Rajongóinak száma is rohamosan növekedett az idő elteltével, így a fiú már saját lakásában tengette napjai szabad részét.

Woohyun büszke mosollyal az arcán figyelte legjobb barátját, hiszen egyike volt azon kevés embereknek, akik jóformán mindent tudtak róla és akármikor hallhatták elbűvölő hangját. Sunggyu lehunyt pillákkal adta át magát az éneklésnek, ám amikor mégis úgy döntött, hogy kinyitja vékonyka szemeit, minden egyes alkalommal barátja íriszeit kereste. A fiatalabb ezekben a pillanatokban érezte úgy, hogy legjobb barátja kiönti neki a szívét és elmond mindent. Aranyos mosollyal pillantott rá Sunggyu nővérére, ki szája elé téve aprócska kezeit nézte csillogó szemekkel egyetlen szem öccsét. Az énekes hatalmas tapsot kapott az előadása után, minek köszönhetően fülig érő szájjal és csíkszerű szemekkel foglalt helyet barátja mellett, aki rögtön meg is szorította annak combját, mintegy gratulálásképp. Megszólalni már nem tudott, ugyanis az ara boldogságtól hullajtott könnyekkel borult testvére nyakába.

- Sunggyu-yah, a legszebb hangú fiú vagy, akit ismerek! Köszönöm, hogy vagy nekem.

Woohyun tisztán hallotta a halk szavakat –, amiket eredetileg csak a fiú fülébe szeretett volna suttogni a lány –, és csordultig telt szeretettel a szíve az édes jelenetet látva. Sunggyu csak mosolyogva simogatta meg nővére hátát, aki erre óvatosan letörölve könnyeit emelkedett fel a fiúról, majd egy utolsó puszit adva annak orcájára lépett újdonsült férjéhez, aki kedvesen mosolyogva zárta a törékeny teremtést óvó karjai közé, így hívva őt egy lassú táncba, ami ezúttal nem Sunggyu hangjára szólt.

Woohyun mosolyogva nyújtotta kezét még ülő barátjának, hogy táncolni menjenek. Sunggyu először döbbenten nézte a fiú ujjait, aztán felnézve a barna íriszekbe csúsztatta saját kezeit a másikéba, ki vidáman elvigyorodva rántotta fel egyenesen a táncolok tömegébe vezetve őt. A fekete hajú úgy fonta az idősebb nyaka köré kezeit, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne fiúk között, holott pont hogy Koreában nem volt az. Sunggyu az ilyen pillanatokban kérte volna kölcsön barátja hihetetlen bátorságát, amit annyira irigyelt mindig is. Ezen gondolatai ellenére a vörösesbarna hajú fiú hamar levetkőzte gátlásait, miután eszébe jutott, hogy nincs mitől tartania –, főleg a nővére esküvőjén – és vidáman ölelte át az izmos fiú derekát. Egy ideig csupán szótlanul ringatóztak a zenére, aztán Woohyun szólalt meg először.

- Boldog vagy?

- Hogy érted?

- Örülsz, hogy teljesült az álmod és híres énekes lettél? – pontosított a fiatalabb a másik szemeibe nézve, közben alig érezhetően markolva az idősebb gallérjába.

- Ez csak az álmom egy része, még van hátra pár dolog. – A fiú elővette azt a szívdöglesztő mosolyát, amit csak kivételes alkalmakkor használt, így elérve a fiatalabbnál, hogy egy pillanatra elveszítse teste fölött az irányítást, és rátaposson Sunggyu lábára, aki fájdalmas hangot adva grimaszolt azzal a tipikus hörcsögösen édes és egyben vicces ábrázatával, ami miatt Woohyunnak nem maradt ideje bocsánatkérésre, csak röhögésre. Hangtalan vihogása miatt kénytelen volt elvenni barátja nyaka köré tekert karjait, hogy aztán annak lábához guggolva röhögjön tovább könnyekkel együtt. Sunggyu csupán tanácstalanul pislogott a lábainál elhelyezkedő fiúra teljesen meg is feledkezve a bántalmazott lábáról, így miután körülnézve észrevette, hogy jó páran figyelik őket, köztük nővérével is, aki férje válla felett nevetett rajtuk. Itt volt az ideje a visszavonulónak, így a fekete hajú kezét megragadva húzta fel, aztán maga után egyenesen ki a sátorból a friss levegőre, ahol Woohyun szabadon vetődött le a zöld pázsitra, onnan nézve fel legjobb barátjára a lehető legvidámabb arckifejezésével, majd mint egy kisbaba nyújtotta fel karjait. Sunggyu pedig ki volt, hogy ne tudjon ellenállni a baba Woohyunnie-nak, így halkan felnevetve kulcsolta össze barátjával ujjaikat, hogy utána óvatosan feküdjön rá az alatta lévőre. A fekete hajú pimaszul nyögött egy hangosabbat, mint aki nem bírja a súlyt, közben pedig nyílt titok volt, hogy a fiatalabb ezerszer erősebb volt a másiknál. Sunggyu rosszallóan eresztette el egyik összekulcsolt kezüket, hogy jól mellbe vágja az alatta fekvőt, aki újfent egy nevetésbe fúló nyögésszerűséget adott ki, majd elcsendesedve nyúlt el a földön az eget kémlelve hirtelen minden emléküket felelevenítve. Önkéntelenül túrt bele a felette lévő rövid hajába, még véletlenül sem ránézve. Aztán meghallotta az egyik kedvenc számát a sátorból kiszűrődve és hirtelen minden értelmet nyert.

Figyelmeztetés nélkül fordított helyzetükön, így Sunggyu csípőjére ülve és szótlanul nézett végig az alatta fekvő testen, kinek tulajdonosa zavartan pislogott fel rá. A fiatalabb óvatosan elmosolyodva, s alsó ajkát beharapva simított végi az alatta lévő fiú arccsontján, ki megremegett a váratlan érintésre. Woohyunnak eszébe jutott minden egyes kimondott és kimondatlan szó, az összes aprócska vagy nagyobb érintés és a félreérthetetlen pillantások, amiket együtt vétettek és abban a pillanatban jött rá mindenre. Már nem csak a legjobb barátját látta maga alatt védtelenül feküdve, hanem azt a gyönyörű és csodálatos férfit, akibe szerelmes volt olyan régóta, hogy észre se vette, ahogy az érzései időről-időre megváltoztak. Elmosolyodott, ahogy feldolgozta a gondolatait, ezzel egy időben a szám utolsó soraihoz közeledve Woohyun csillogó szemeiből legördült egy drágaköveket megszégyenítően ragyogó kövérke könnycsepp.

- Szeretlek, Sunggyu. Szeretlek! Mindennél jobban… – WooHyun összeszorított szemekkel hajolt lejjebb, hogy aprócska csókot nyomjon barátja rózsaszín ajkaira, majd hajolt el a fiútól végül kinyitva szemeit, amik ugyan könnyektől csillogtak Sunggyu mégis az egyik leggyönyörűbb dolognak tartotta a világon. Sötétedett és talán pont erre várt az idősebb, hiszen lassan ülve fel – ölében a fekete hajúval – kezdett egy újabb gyönyörű dalba, amit Woohyun elnyílt szájjal hallgatott, ugyanis Sunggyu hangja, mikor énekelt volt számára a világ leggyönyörűbb dolga. A vörösesbarna hajú fiú egész végig társa szemébe nézve énekelt, ezáltal teljesen kizárva minden egyéb dolgot rajtuk kívül, pedig az újabb hangokra szépen lassan az egész nép kivonult és mintha csak színházban lennének, úgy figyelték a két fiút.

- Én is szeretlek, Woohyunnie. – Sunggyu kedvesen fogta kezébe az említett arcát, majd tarkójára csúsztatva húzta saját ajkaira a másikét, ki pillanatnyi döbbenete után hevesen dübörgő szívvel viszonozta a másik mozdulatait, közben szorosan ölelve magához nyakánál fogva. A következő pillanatban azonban véget kellett vetniük eme érzelmekkel teli tevékenységüknek, ugyanis hátuk mögül hangos tapsolás és vidám füttyögések hangját hallva vették észre a komoly tömeget, akik mind a szemtanúi voltak ennek a szerelmi vallomásnak. A két fiú zavartan tápászkodott fel a földről, lehajtott fejjel porolgatva ünnepi ruhájukat, mintegy elfoglaltságként, hogy ne kelljen az egész násznép szemébe nézniük. Szerencsére azonban Sunggyu nővére aranyosan sietett hozzájuk, mindkettejüket egy szoros ölelésbe vonva.

- Olyan régóta vártam már erre a pillanatra és el sem hiszem, hogy pont az esküvőmön szántátok rá magatokat erre a hatalmas lépésre!

- Ne haragudj, noona, amiért mi lettünk az est fénypontja életed egyik legfontosabb napján. – Woohyun lehajtott fejjel hajolt meg, mert még mindig zavarban érezte magát az előbbi csók miatt.

- Nem haragszom, inkább igyál egy kicsit, hogy feloldódj, és ne legyél ilyen zavarban, mert hidd el, az én kisöcsém ezerszer jobban aggódik most. – Harsányan, mégis szépen nevetett fel a fiatal nő, jó erősen hátba vágva az emlegetett, aki köhögve spurizott be a sátorba valami italért, hogy aztán egy szuszra le is hajtsa, és végre fesztelenül beszélhessen újdonsült párjával.

Arra a bizonyos napra mindkét fiú az egyik legfontosabb napjukként tekintenek, még ha csak egy év is telt el azóta.

Woohyun mosolyogva sürgött-forgott a kávézóban, amiben évek óta dolgozott, mint pincér és egyfolytában csak párjára tudott gondolni. Már záráshoz közeledett az idő és a fekete hajú fiú egy újabb rendelést vett fel egy fiatal pártól, mikor az ajtó felett elhelyezkedő csengő csilingelő hangja új vendég jöttét jelezte. Automatikusan pillantott a bejárathoz, hogy aztán ajkába harapva siessen vissza a pulthoz, leadva a rendelést, majd mosolyogva állt be ő a kávéfőzők mögé, hiszen minden egyes alkalommal, mikor párja betévedt a kávézóba ő készítette el a kapucsínóját egy szívecskével a tetején. Huncutul mosolyogva vitte ki a rendeléseket utoljára direkt a barna hajú fiút hagyva, így már előre vigyorogva magában, hogy amint elkezdte az asztalra tenni a fiú rendelését a vízzel teli poharat direkt megdöntve öntött egy keveset párja felsőjére.

- Jaj, ne haragudj, azonnal felitatom. – Woohyun somolyogva hajolt úgy a fiúhoz, hogy a ronggyal letörölgesse a vízfoltot a fiú pólójáról, közben azonban tökéletes rálátása nyílt párja fedetlen nyakára, ami szinte hívogatta őt, így engedve vágyainak harapott bele a fehér bőrbe pont olyan erősen, hogy utána egy szép vörös foltot hagyjon rajta. Sunggyu artikulátlanul nyögött bele saját tenyerébe, hiszen egyébként is figyelték már őket néhányan. Ahogy a fiatalabb elhajolt tőle szemtelenül mosolyogva, ő csak összehúzott szemekkel mondott neki egyetlen mondatot, amivel elérte, hogy WooHyun elvörösödjön, és olyan gyorsan végezzen a munkájával, ahogyan csak tudjon.

- Ha sietsz, akkor nem szólok a főnöködnek és hagyom, hogy azt tegyél ma velem, amit akarsz, azonban… hidd el, hogy ezt – itt a nyakán vöröslő foltra mutatott – még jól visszakapod.

Amint kiléptek a kávézóból, Sunggyu a szabad ég alá húzva párját térdelt le előtte, majd édesen elmosolyodva nézett fel a fiatalabb fiúra, közben kinyitva a kezében pihenő bársony dobozt, ami egy egyszerű gyűrűt és egy aprócska cetlit rejtett. Woohyun remegő ajkakkal hagyta, hogy az idősebb felhúzza ujjára az ékszert, majd kezébe véve olvasta el a cetlit, minek következtében a fiú elsírva magát borult a másik nyakába.

Leszel a duett partnerem örökké?

És így utolsónak arra kérlek titeket, hogy ha már elolvastátok, akkor nézzétek meg ezt az elképesztően gyönyörű fellépést. Vasárnap találtam rá és az első három alkalommal, amikor megnéztem sírtam is. Egyszerűen... gyönyörűen illik a három fiú hangja egymáséhoz és úristen, YoungJae-nek oda kellett volna születnie. :')