Három alkalom, mikor Ten miatt haldokolt Taeyong (és egy, mikor Taeyong bosszút állt értük) (TaeTen)

Író: peachrabbit

Eredeti történet: LINK

Páros: TaeTen (Taeyong x Ten)

Banda: NCT

Műfaj: fluff fluff fluff

Az, kedvesem, egy édes bosszú

i.

- Nagyon kedvellek. Lennél a barátom?

A tavasz épphogy elkezdődött, mikor randira hívta Tent. Szerelmet vallani a cseresznyevirág fa alatt nagy valószínűséggel a legklisésebb dolog volt, amit valaha is tett, de nem zavarta. Ten csodaszépnek hatott azzal a néhány rózsaszín virágszirommal, amik kecsesen lebegtek körülötte, Taeyong pedig úgy érezte, bármelyik pillanatban meghalhat, ha Ten nem válaszol neki sürgősen.

Szerencsére Ten elmosolyodott ezután, s Taeyong szíve csaknem sziporkázni kezdett. Egy lágy „igen” követte, Taeyong pedig képtelen volt bármire is gondolni.

Ha csupán Ten mosolya képes lenne megölni őt, Taeyong biztos volt benne, hogy újra meg újra meghalna.

ii.

A legtöbb ember számára, a kézfogás egy átlagos dolog volt a pároknál. Azonban Taeyong soha nem vélekedett erről így. Ő és Ten már közel két hónapja randiztak, mégsem történt semmilyen fizikai kontaktus köztük. Ten javarészt tapadós volt, de egyáltalán nem követelődző. Tisztában volt vele, hogy Taeyong nem az a fajta ember volt, akit megnyugtatott a testi kontaktus, így soha nem is kérte Taeyongot, hogy megölelje, megpuszilja, vagy akár kéz a kézben mászkáljanak.

Amit azonban Ten nem tudott, hogy Taeyong eszméletlenül akarta. Taeyong veszettül vágyott arra, hogy megérinthesse Tent, megfoghassa a kezét, megölelhesse, megcsókolhassa – az összes olyanra, amit a szerelmesek szoktak csinálni. Csak annyira nehéz volt megtenni, hiszen már csak a kézfogás gondolata is hangos dübörgésre késztette a bordái közt elhelyezkedő szívét.

Még most is, mikor a moziban ültek, valami horrorfilmet nézve, Taeyong mozdulatlan volt a székében, képtelen volt még egy hüvelyknyit sem arrébb menni, annak ellenére, hogy csupán Ten kezét kellett volna elérnie.

Teljesen normális a kézfogás. Ijedtnek néz ki, Taeyong. Szüksége van rá, hogy megnyugtasd, hiszen fél.  Lehet, hogy azt akarja, öleld át, szóval…

Taeyong elméje teljesen lefagyott, mikor hirtelen feltűnt egy szellem a képernyőn. Nem, nem a szellem miatt, sokkal inkább, amiért Ten szorosan megragadta a kezét. A szemeit nem vette le a filmről, azonban az ujjai erősen fogták közre Taeyong hosszabbjait.

Mindeközben Taeyong haldoklott belülről.

iii.

- Sajnálom, amiért olyan hirtelen megfogtam a kezed – mondta Ten, ahogy a buszmegálló fele sétáltak. – Te talán nem érezted túl kellemesen magad miatta.

Taeyong gondolatban egy hosszú nem-et kiáltott.

- Rendben van.

Gondolatban újból egy hosszú nem-et kiáltott, viszont ezúttal egy képzeletbeli ütést is társított az arcára, ugyanis a hangszíne szörnyen ridegnek hatott, mintha Ten lenne az, akit utál, közben pedig pont az ellenkezője volt igaz.

Ten csupán hümmögött válaszul. Mosolygott, de nem természetesnek tűnt. Taeyong észrevett egy halványrózsaszín árnyalatot Ten arcán és, oh, édes isten, Ten hihetetlenül aranyosnak és szépnek tűnt, Taeyong már közben azon gondolkozott, hogy beleveti magát a szerelem óceánjába, mert annyira rajongott ezért a fiúért.

- Mindjárt jön a buszom – mondta a fiatalabb fiú újfent. – Nem kell hazakísérned, Taeyong.

De én szeretném. Biztosra akarok menni, hogy épségben hazaérsz, bármiféle sérelem nélkül. Nem mondhatsz nekem nemet, semmiképp sem azután, amit tettél a moziban–

A jellegzetes gépjármű hangot már hallani lehetett, Tent arra késztetve, hogy megfordulva pillantsa meg a közeledő buszt. Visszafordult még egyszer, hogy szembenézzen Taeyonggal; az alsó ajkát rágcsálta, amit Taeyong már tudott, hogy akkor csinálja ezt, mikor ideges.

- Nos – motyogta Ten kifújva a levegőjét, mielőtt felhajolt volna, s valami egészen elképesztő dolgot tett – megint.

Taeyong nem tudhatta, hogyan nézhetett ki, mikor Ten ajkai az arcán landoltak. Még csak lehetősége sem volt rá, hogy valamit mondjon, ugyanis Ten gyorsan hátrább ment, és felszállt a buszra – az utolsó, amit Taeyong láthatott az Ten elvörösödött arca volt.

A busz elment, ám Taeyong még mindig ott volt, a padon ülve, arcát kezei közé rejtve.

Nem tudta, mennyi időbe telhet, amíg lenyugszik a szíve.

- … Az a gyerek tényleg a halálomat akarja.

+

Egy újabb szombat este, amit együtt töltöttek, hogy bekapjanak kinn valamit vacsorára –, s mint átlagos egyetemi tanulok egy gyorsétterembe mentek, pénzt pazarolva arra, hogy egészségtelen hamburgert és nagy kólát igyanak.

Egy megszokott szombat este lett volna, ha Taeyong nem ragaszkodik hozzá, hogy hazavigye Tent – kocsival, ugyanis a testvére a városban végezte a főiskolai közösségi munkáját, így Taeyong szabadon használhatta az autóját (ami valójában a közös tulajdonuk volt; az apjuk vette, de az esetek többségében a testvére használta, mert Taeyong csak pár hónapja vezethetett).

Csak akkor lett volna egy szokásos szombat este, ha Taeyong nem csapta volna meg magát, s döntötte el, hogy itt az ideje lépni.

Azzal, hogy lépett, lehetett úgy érteni, hogy itt volt az ideje a bosszúnak.

- Köszönöm, hogy hazahoztál – mondta Ten, mikor az autó leparkolt az apartmanja előtt. – Én, ühm, később írok.

Kikapcsolva az övét, Ten már hajolt is Taeyonghoz, hogy megpuszilja az arcát. Egy bársonyos, mégis még mindig ügyetlen puszi volt, csakúgy mint az, amit a buszmegállóban adott múltkor. Ten rágcsálni kezdte az alsó ajkát – ez a szokása sose tűnhetett el -, ahogy elhúzódott, motyogva egy „jóéjszakát-ot”, a keze már nyúlt is, hogy kinyissa az ajtót.

Azonban, Taeyong ujjai a csuklója körül megállították ebben.

- Tudod. – Taeyong végre kimondta; közelebb hajolt Tenhez, nem érdekelve, hogy mennyire sebesen vert a szíve abban a pillanatban. – Van valami, amit már a kapcsolatunk kezdetén nagyon el akartam mondani neked.

Ten pislogott egyet. – M-Mi az?

Oh, Taeyong soha nem képzelte, hogy az aggódó, elpirult Ten ennyire kielégítő lesz számára.

- Nem bánom a kézfogást veled. – Taeyong a kezei közé fogta Tenét; mosolygott azon, hogy mennyivel kisebbek voltak az övénél. – A testi érintkezés is rendben van, addig, amíg veled történik. Következő alkalommal, mikor horror filmet nézünk, többet is tehetsz, minthogy megfogod a kezem. És azt sem bánom, hogy ölelkezzünk.

- E-Eh – Ten félrenézett, s még így is, a gyér fény ellenére is tisztán láthatta Taeyong, amint az arcai piros színben pompáznak. – D-De én azt hittem, hogy utálod.

- Ja, de te a barátom vagy – mosolyodott el Taeyong. Elengedte Ten kezét, pusztán azért, hogy megsimogassa a fiatalabbik haját – olyan puhának tűntek, ahogy a tenyeréhez értek, Taeyong pedig imádta az érzést. – Nem tudom utálni, ha te vagy az, aki csinálja.

- Mi van akkor a puszival…? – Ten feje ezúttal még vörösebbnek nézett ki. – Tetszett–tetszett neked?

Taeyong felnevetett; Ten túl aranyos volt, amitől úgy érezte szétrobban, de ridegnek kellett mutatnia magát a barátja előtt. – Sokkal jobban tetszett volna, ha nem csak egy arcra puszi lett volna.

A mondatot egy újabb puszi követte.

Nem egy ügyetlen puszi volt már az arcán; hanem egy gyengéd csók az ajkain, s amit Taeyong tenni akart, hogy elmélyítse a csókot, egyre mélyebbre, s mélyebbre, mert Ten ajkai olyan édesek voltak, akár a vattacukrok.

- Nem volt kellemesebb így…? – suttogta Ten ajkaira, majd Taeyong adott egy utolsó puszit, mielőtt távolabb húzódott volna a fiatalabbtól.

- Úgy érzem magam, mintha porrá égtem volna, rögvest meg is halva – válaszolta Ten néhány másodpercnyi csend után; az arca csupa vörös volt, szinte lángolt.

Ten végre megtudta, hogyan szenvedett Taeyong attól, amiket tett vele.

Taeyong pedig csak elégedetten tudott vigyorogni.

A bosszú, szerelmem, mindig édes.